Új elnök a hatvani Jobbik élén
Az új elnök elmondta, hogy először is a tagságot szeretné stabilizálni. - Szeretném elérni azt, hogy jobban megismerjék a pártot, Hatvanban ezért a tagság stabilitása illetve az új aktív tagok megszerzése érdekében mindent megteszünk – tette hozzá.
Széchenyi Ernő a hatvani Jobbik új elnöke
Első lépésként megnyitották az irodájukat, amely Hatvanban a Balassi Bálint út 1-es szám alatt, a volt rendőrség épületében fog működni. Az első időszakban hétfőn, szerdán és pénteken, délután 4-tól lesz nyitva, ahol minden érdeklődőt várnak. Tájékoztatják elképzeléseikről, a pártnak a programjáról, terveiről. Egy klubéletet is szeretnének összehozni, nem csak taggyűléseket tartanának, hanem ötletbörzéket, előadásokat is. A jövő évtől kezdve olyan előadásokat tartanak, amelyek a magyarság történetével ismertetik meg az érdeklődőket. Ezenkívül a kulturális rendezvényeken szintén részt vesznek, minden olyan eseményen, ami kapcsolódik a magyarság történetéhez. Fő irány vonalukat tartani fogják és emellett szeretnének együttműködni minden olyan szervezettel, akik hasonlóan gondolkodnak mint a Jobbik. Az újjá alakult Magyar Gárdával továbbra is jó kapcsolatot ápolnak, hiszen Jobbik közeli hagyományőrző mozgalom. Számukra fontos a magyar hagyományok megőrzése és védése. |
Központi videók
ESEMÉNYNAPTÁR















Új elnököt választottak a hatvani Jobbik élére, miután Tarcsi Tibor lemondott posztjáról és felkérte Széchenyi Ernőt a párt vezetésére.












