Ez lenne az Új Irány?
"A Fidesz mindenesetre nem titkolja: akár nyomásgyakorlással is igyekszik elejét venni a Jobbik további erősödésének. A Fidesz helyi szervezetei nagyon keményen számon tartják például, hogy mely vállalkozók segítenek a Jobbiknak, akár pénzzel, akár természetbeni juttatásokkal (például hangosítás, busz biztosítása, stb.), és ők – ezt informálisan közlik is velük – nem nagyon számíthatnak majd arra, hogy a párt partnernek tekinti majd őket, ami természetesen azt jelenti, hogy nem rendelnek tőlük szolgáltatást." hirszerzo.hu
Az eddigi MSZP közeli cégek helyett majd a Fidesz közeliek kerülnek? A közbeszerzésben valaha is megvalósul még a demokratikus gondolkodásmód? Ezek után azt hiszem joggal tehetjük fel magunknak azt a kérdést, valóban ezt jelentené a sokat hangoztatott Új Irány? |
Központi videók
ESEMÉNYNAPTÁR



























