Jobbik: már Magyarország váltópártja

 

A Hajdú- Bihar megyei 6-os választókerületben tavasszal időközi országgyűlési képviselő választást kellett tartani, mert a térség fideszes honatyája, Arnóth Sándor autóbaleset áldozata lett.

A nevezetes sárréti térség először júniusban futott neki, hogy új képviselőt válasszon, de az alacsony részvétel miatt mindkét forduló eredménytelen lett. A Jobbik színeiben akkor is Rigán István mérette meg magát. Rigán a megye jobbikos képviselője is egyben és a 2010-es választások idején 24 százalékot ért el egyéniben. Idén nyárra ezt a támogatottságot azonban három százalékkal növelni tudta, a kérdés az volt, mi történik majd az uborkaszezonban, hiszen a nemzeti radikális pártról egyáltalán nem mondható el, hogy feladja a küzdelmet, vagy megelégszik a legutóbb elért eredménnyel.

Most sem történt ez másképpen, a Jobbik aktivistái széleskörű szakmai-politikai kampányban hívták fel a helybéliek figyelmét a „fülkeforradalmárok” tétlenségére és álságos politizálására, valamint a posztkommunista MSZP teljes hiteltelenségére, miközben Rigán István következetesen mutatta be a párt választási programját, egyben a Sárrét jelenlegi problémáira is számos megoldási javaslatot ismertetett.

Október 16-án negyedik nekifutásra sikerült megválasztani a körzet képviselőjét. Egy jogszabály-módosítás révén lehetővé vált, hogy a második forduló érvényes és eredményes legyen, függetlenül a részvételi aránytól és a győztesnek elegendő pusztán a legtöbb szavazatot megszerezni.

A győzelmet illetően ezúttal – még – a papírforma teljesült, a voksok 51 százalékát a Fidesz-KDNP jelölje, Bodó Sándor kapta, így ő képviseli a térséget az Országgyűlésben a következő években. Rigán István, a Jobbik jelöltje azonban nyári szereplését is sikeresen felülmúlta és fölényesen végzett a második helyen a szavazatok 33 százalékával, ami lélektani eredménynek számít, mivel így a kormányzó pártszövetség és a Jobbik közötti különbség egy tényleges megmérettetésben 20 százalék alá csökkent.

A választási eredmény véglegesen bebizonyította, hogy a szocialisták tovább fogynak és lassan a kispártok közé szorulnak vissza, mivel jelöltjük, Bangóné Borbély Ildikó mindössze  a támogatók 14 százalékát tudhatja maga mögött, ami rendkívül gyenge szereplésnek számít. A Szili Katalin nevéhez köthető Szociális Unió a futottak még kategóriában Bányász Róbert szereplésével egy százaléknyi voksot szerzett.

A mai eredmények egyértelműen alátámasztják, hogy a Fidesz támogatottsága csökken, s a korábbi váltópárt, az MSZP véglegesen megroppant, míg a Jobbik támogatottsága folyamatosan növekszik, így a második politikai erővé lépett erő Magyarországon, s két és fél év múlva a nemzeti párt lehet minden választó számára a valódi alternatíva a leszerepelt „rendszerváltó” pártok után.

Cs.G. - barikad.hu

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...